5+1 ötlet, hogy hova helyezd el az irányfényeket a kertedben!
[vc_row][vc_column][vc_column_text]
Azon gondolkodsz, hogy hogyan tudnád a lehető legigényesebben, legvarázslatosabban éjszaka fénybe borítani kertedet? Jó helyen jársz. Görgess lejjebb tippjeinkért, melyekben eláruljuk, hova is helyezd az éjszakai irányfényeket a kertedben, hogy a lehető legmesésebb végeredményt tudhasd magadénak.
A nap talán két legcsodálatosabb része a napfelkelte és a naplemente. Aki reggel a nappal kel, bámulatos dolgokat csodálhat meg: ahogy felszáll a kertben, a virágok és bokrok közt a pára; ahogy a nap első sugarai felszárítják a fűszálakon gördülő harmatcseppeket; ahogy a madarak lelkes csiripelése lassan felkelti a természetet – és mindeközben, mintegy észrevétlenül, a háttérben felkel a nap – és ha eddig nem tettük, akkor a redőnyön átderengő, halovány, gyengéd fénycsíkoktól lassan ébredezünk mi is.
Aki pedig a napfelkeltéről lemaradt, az a naplementénél még gyönyörködhet a természet e csodájában, egészen, míg a lenyugvó nap pirosas-bordó fényei eltűnnek a horizont mögött, és sötétségbe borul a kert. Pontosabban csak borulna, hiszen ekkor jön el a káprázatos kerti világítások ideje.
[/vc_column_text][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/3″][us_image image=”21933″ size=”shop_catalog” align=”center” style=”outlined” onclick=”lightbox”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][us_image image=”21928″ size=”shop_catalog” align=”center” style=”outlined” onclick=”lightbox”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][us_image image=”21924″ size=”shop_catalog” align=”center” style=”outlined” onclick=”lightbox”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
A kerti fények elhelyezése
Az első és legfontosabb dolog, amit át kell gondolnunk, az az, hogy kerted mely részeit szeretnéd kiemelni, és mely részek azok, melyeket lehetőség szerint inkább szeretnél, ha elnyelne a sötétség – hiszen a világításokat nem csak arra használhatjuk, hogy beragyogják kertünket, hanem pont ellenkezőleg: hiányukkal tökéletesen el lehet bújtatni kertünknek azokat a részeit, melyet esetleg látni sem szeretnénk.
Az irányfények elhelyezkedésénél tehát a legfontosabb jó tanács: fókuszálj tehát azokra a területekre, melyeket szeretnél kihangsúlyozni!
1. A praktikusság
Az első és egyben legkedveltebb opció, ami mindenkinek az eszébe jut, az a kerti utak megvilágítása. Nem véletlenül ez a legelterjedtebb a megoldás. Amellett, hogy hasznos, jóleső érzéssel tölti el a munkából hazatérő, megfáradt embert, ahogy gyönyörűen kivilágított kis ösvényen sétál haza; és persze vendégeink első benyomását otthonunkról is ez adja. Manapság már számos megoldás közül válaszhatunk, legyen szó bár egy rattan stílusú udvarról, vagy egy, az ezeregy éjszaka hangulatát idéző mediterrán kertről.
2. Borítsd fénybe lépcsőidet!
Láttál már festői szépségű lépcsővilágítást? Pompás, keleti mesékbe illő atmoszférát teremtenek, amellett, hogy persze biztonsági okokból is célszerű használnunk. Beépíthetőek a lépcső oldalán lévő falba, vagy magába a lépcsőbe is, de ha instant DIY megoldást szeretnél, akkor akár üvegcsébe helyezett mécsesekkel is feldobhatod a lépcsőfokokat.
[/vc_column_text][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/3″][us_image image=”18257″ size=”shop_catalog” align=”center” style=”outlined” onclick=”lightbox”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][us_image image=”13677″ size=”shop_catalog” align=”center” style=”outlined” onclick=”lightbox”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][us_image image=”13676″ size=”shop_catalog” align=”center” style=”outlined” onclick=”lightbox”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]3. Világító szökőkutak
Kevés káprázatosabb dolog van a kertben a világító szökőkutaknál. A csobogó víz mozgása és a víztörés olyan szavakba nem önthető mintákat hoznak létre, melyek egyszerre tükrözik a mellettük lévő környezetet és kreálnak valami teljesen újat. Használhatunk egy egyszerű víz alatti reflektorfényt a csörgedező vízsugár alatt, de akár száloptikás megoldásokkal is feldobhatjuk – elhelyezhetjük a szálakat például egyszerű csillag alakot formálva a medence aljában.
4. Szoborvilágítás
Dekoratív szobor díszíti kertedet? Tegyél róla, hogy ne csak nappal legyen szem előtt! Világítsd meg alulról a még különlegesebb hatásért.
5. A grillplacc megvilágítása
Ha a nyár számodra egyet jelent a haverokkal és a késő esti grillezéssel, akkor nem kérdés, hogy a grill vagy a barbecue, és a sütéshez használt kertrész megvilágítása kulcsfontosságú. Egy jól elhelyezett lámpa a grill mellett, és már mehet is a kerti party!
+ 1 tipp: A sikeres megvilágítás kreálásának egyik kulcspontja a rugalmasság! A LED-es, földbe szúrható napelemes világítások több okból kifolyólag is ideális választások; nem utolsó sorban azért, mert rendkívül könnyen áthelyezhetőek, akár az évszak kívánja meg, akár egy egyre terebélyesedő bokor kíván magának nagyobb területet.
[/vc_column_text][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/3″][us_image image=”13334″ size=”shop_catalog” align=”center” style=”outlined” onclick=”lightbox”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][us_image image=”13330″ size=”shop_catalog” align=”center” style=”outlined” onclick=”lightbox”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][us_image image=”12564″ size=”shop_catalog” align=”center” style=”outlined” onclick=”lightbox”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][us_separator size=”small” show_line=”1″ thick=”3″ color=”primary” text=”Ajánlott világítások” title_tag=”h3″][us_grid post_type=”ids” ids=”19058, 18254, 13692″ items_quantity=”3″ no_items_message=”Nincs találat” items_layout=”shop_modern” columns=”3″][/vc_column][/vc_row]